2008. január 29., kedd

élek

Amúgy igen, élek még.
A múlt héten kétszer voltam (kedden és szombaton) hó és jégkunyhót építeni.
De igazából igazi iglut nem is építettünk, mert a havas nem hótéglákból épült, hanem csupán zsaluzat között tömöríttett hóból, illetve a technológia is teljesen más volt.
Kicsit bosszantó volt a kezdet, mert mi a jégkunyhót kellett volna, hogy elkészítsük, de csak egy slagot kaptunk, amiből éppen csak folydogált a víz, és azzal kellett volna locsolgatni egy felfújt ponyvaszerű anyagból készült kupolát, és a nedves részre havat kellett volna dobálnunk lapátokkal. Ez így elég nehezen ment, egész délelőtt szenvedtünk, mire végre kaptunk egy nagynyomású vízsugár-készítő eszközt. (Ilyen kis sárga kompresszor, ami megnöveli a víznyomást, és pl autót is lehet mosni vele.). Illetve pont mikor elmentünk volna, akkor hoztak egy fűnyíró méretű hómarót/fúvót. Így kb. egész nap feleslegesen szenvedtünk, mert alig tapadt meg a hó a ponyván, ezekkel az eszközökkel, pedig pikk-pakk meg lehetett volna csinálni, tizedannyi fáradtsággal.
A szombati alkalom érdekesebb volt, akkor a közeli tó jegéből vágtunk ki jégkockákat. Egész jó móka volt.
Végül két jég és egy hókunyhó készült el, amiből a hókunyhót, és az egyik jégkunyhót teljes egészében finn diákok csinálták.
Vasárnap tanulgattam leginkább és befejeztem (majdnem) a CCNA 1 tárgyamat. (Még az végső vizsgát nem csináltam meg, azt majd órán lehet csak). Tegnap mostam, és most is túlélték a ruháim. :)
Ma pedig nem volt órám, így itthon maradtam, és így most jobban ráérek bizonyos dolgokra. (A lakótársam kihúzta a kis szappantartó-routert, úgyhogy mentegethettem az ext2-es fájlrendszert... :( Most újraformáztam ext3-mal, úgyhogy az ilyen problémák talán elkerülhetővé válnak a jövőben.)
A héten csütörtökön és pénteken sem lesz órám, úgyhogy lesz sok szabadidőm...
Tegnap -21 ˚C volt reggel, mára azonban már ismét 0 ˚C lett. Elég durva, hogy itt gyakorlatilag napi 20 ˚C-os hőingások is előfordulnak.

remek hírek otthonról

Ma remek híreket olvastam az otthoni egyetemi levelezőlistán.
Módosítják a következő félévre esedékes ösztöndíjak számítási módját, egy kormányrendeletre hivatkozva.
Így most az lesz a módszer, hogy az ember összeadja az egyes tárgyak érdemjegyének és kreditszámainak szorzatát, aztán ezt az összeget osztják le 30-cal.
Eddig a fent kiszámolt összeget az adott félévben felvett kreditszámmal oszottuk el.
Így most sokkal rosszabbul járok, mert az Erasmus miatt csak egy hetem volt vizsgázni, és így csak 22 kreditet sikerült megcsinálnom, és a 27-es leosztással jobban járnék (ennyi kreditet vettem fel), mintha 30-cal osztanák le. Az új átlagom most pont 3-as, és ha a valószínűségszámítás tárggyal kapcsolatos kérvényemet nem fogadják el, akkor még rosszabb lesz a helyzet. :(
Elegem van. Olyan jó, hogy most mondják ezt el. :@
Az egyik tanáromat pedig már egy hónapja kérdezem egy ismétlővizsgámmal kapcsolatban, de még az e-maileimre sem válaszol...