2008. január 22., kedd

miegymás

Nos, egy ideje nem jelentkeztem.
Ez leginkább azért volt, mert nem történt semmi érdekes, illetve mostanra jött össze annyi érdelkesség, hogy legyen miről írnom.

Tegnap megvettem a hazafelé szóló repülőjegyet május 10.-ére. Így elég olcsón megúsztam a dolgot, "csak" 43 eFt lett a hazaút. Tehát egészen pontosan május 10.-én érkezem, délelőtt 10:50-kor a Ferihegy 2B-re.

A hétvégén próbáltam tanulni, ez több-kevesebb sikerrel össze is jött, így már túljutottam a CCNA 1 első felén.
Ma volt egy tájékoztató a "Hó- és jégépítészet" c. tárgyból, és kiderült, hogy csütörtöktől szombatig lesz a héten az első alkalom. (Én csütörtökön és szombaton megyek majd el rá.)
Elvileg első alkalommal egy hó-dómot építünk, mivel mostanában nem volt itt megfelelő időjárás a megfelelő hó kialakulásához, ezért egy a várostól kb. 20 km-re levő helyre visznek minket, és ott alkotunk majd.

Nagyobb térképre váltás
A második alkalom február 8-10 között lesz, akkor viszont már hó helyett jéggel dolgozunk majd, és akkor már az egyetemi kampuszon leszünk majd, nem visznek minket sehová.

Tegnap és ma elég sok finn katonai repülőt lehetett látni, ahogy megközelítették a repteret. Egy fél óra leforgása alatt legalább 6-ot számoltam, amikor elmentem ebédelni a mai napon. Ha jól sejtem, akkor F-18-asok lehettek. A Wikipedia szerint is ez a legvalószínűbb, mert a finneknek 63 db van ebből a típusból. Viccelődtem egy kicsit magamban, hogy ennyi repülő a Magyar Légierő kb. felét jelentené.

A többiek ma este kimentek sarki fényt nézni, de nem tartottam velük, főleg miután megnéztem a sarki fény-előrejelzést az interneten. Amúgy meg az ég is felhős most, de sebaj.

Ma visszaváltottam 9 db ásványvizes üveget, de az a vicces, hogy itt a vékony falű műanyag palackok is betétesek, egyenként 40 cent betétdíjjal (~100 Ft).

Más érdekesség különösebben nincsen, úgyhogy üdvözlök mindenkit.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Ok, akkor majd visszük a "Welcome, Mr. Janos" táblát!